Rég volt már ilyen bensőséges és jól sikerült karácsonyunk, icipici sötét felhőt csak egy kicsit árnyékolták be az ünnepi készülődés hangulatát, hogy a 23.-ai vasárnap estéből egy bő fél órát az orvosi ügyeleten töltöttük, mert a Málna annyira nehezen szedte a levegőt, hogy jobbnak láttuk orvosnak megmutatni bár semmi rossz kedve levertsége nem volt ott szaladgált körbe amíg várakoztunk azért mi így lettünk nyugodtabbak, hogy meghallgatta orvos és azt mondta semmi lerakodása nincs, így eljöttünk haza és szépen megfürdettük és mindenki ágynak dőlt , mert sütöttünk fél nap , meg készülődtünk a holnapi karácsonyi vacsorára elővettük a karácsonyi étkészletet, és a fadíszítésre előkészítettük a díszeket is .
sürögtek -forogtak |
Nagyon jó volt együtt :) |
Másnap reggel nekiálltam összekészíteni a húsikat amit a sütőbe dugtam , mint a kacsacombok, meg az őzgerinc formába sajtos baconös húsit, és a barackost , meg a dubaryt is , aztán a leveseknek és a köreteknek álltam neki , miközben egy kis nyuszika ott szaladgált körülöttem, bár szépen eljátszik , meg a mesenézés is nagyon leköti időként azért fel kellet vennem , hogy megnézze mit is kevergetek , főzőgetek, a tűzhelyen , mindenre kíváncsi mindent meg kell mutatnom. Majd amikor leraktam aludni, nehezen aludt el vagy fél óra múlva, ilyenkor , haragszom picit magamra , mert nem játszottam vele annyit , nem voltunk kint a levegőn , hogy elfáradjon és pár perc után elaludjon, így aztán nem is aludt sokat, csak egy másfél órát, ami alatt nekünk nem sikerült feldíszíteni a karácsony fát , de nem vettem ki addig a kiságyból, mert csak egy idő után kérlel, hogy anya.... anya......, mert szerettem volna ,hogy amikor kihozom a szobából akkor már a kész ,szép feldíszített fát lássa, úgyhogy igyekeznünk kellett amíg bementem átöltöztetni ünneplőbe a Málnát addig apáék, összesöprögettek a fa alatt és ők is át öltöztek, hogy tudjunk a fa köré ülni.
Az ajándék bontás mivel nagyon sok ajándékot összevásároltam ,/ de időbe nekiálltam / jól el húzódott , de egy percre sem cserélném le semmivel azt a boldogságot örömöt amit a lányok szemében láttam!!!! A Málnánál azt gondoltam, hogy el kellene felezni a játékokat holnapra is ,mert el fog fáradni a bontogatásban, de szó sem volt ilyenről olyan élvezettel és kíváncsisággal bontotta ki a 23. ajándékot is , mint az elsőt . ! A Lilinek viszont hiába adtam a rajztábla bluetooth-ot előbb , mint maga a rajztáblát , kitalálta ,és teljes extázisba esett fogalma sem volt mi történt utána , pedig addig még ki sem próbálta mi volt utána, mikor már tudta is , hogy minek örül, biztos sok szép rajzot fog készíteni vele :))))
Miután ki örömködték magukat a csajok , megérkeztek a vacsora vendégeink a Lili keresztapja: Pisti és a Mónika , Málna mindig nagyon szereti , ha van itt valaki és aztán hetekig emlegeti őket , de mégis le kellett raknom aluszikálni , mert már elfáradt, mi meg elbeszélgettük, majdnem 11 ig ! Pisti ismét nagyon nagyvonalú volt , mert az Ati nála dolgozik és a karácsonyi ajándéka 20 mázsa fa mellé ,még a Lilinek hozott 40 ezer forintos Média Markt utalványt , amit Lili komolyabb fülhallgatóra és 3 DS játékra szánt , még a Málna is kapott 20 ezer forintot, amit műanyag lábbal hajtós autóra szeretnék költeni , bár gondolkodtam autós ülésen, de van ,és nem is utazunk nagyon sehova , és inkább játékot veszek karácsonyra !
Úgy csináltam idén , hogy a Nővérkéméknek is jó legyen , hogy első ünnep ebédjére hívtam őket . Előszőr ajándékot bontottak a gyereket a Málna Micimacis legókat kapott nagyon örült neki, meg Dórás mesekönyvet , amiből úgy felsorolta a szereplőket , hogy magam is meglepődtem, mert a kevésbé szereplő nagyit , a Tikó a mókust, Beni a bikát is tudja .
Hamikázás után Wii-n játszottunk meg társasoztunk a Labirintussal, jól elvoltunk.
Második ünnepen a romeltakarítás után egy kis pihi jöhetett.