Ez az időszak , már egy kis ideje, a nagy megnyugvás és a szupi kicsi lány időszaka .
Biztos persze az is igaz , ha nem aggódik annyira az anya azt érzi , és kiegyensúlyozottabb a baba is , de könnyű azt mondani, hogy ne görcsöljön rá az ember , hogy órára órára pontosan mindennek úgy kell történnie ahogy , különben világvége van.
De most minden olyan jól kialakult, hogy nagyon jól összehangolódik a háztartás ,a munka a Málna körüli teendőm, a Lilivel kapcsolatos elfoglaltságok , meg úgy az egész:)
A Málna reggel mosolygósan 8és fél 9 között, ébred, addig én vagy a bevásárlással, vagy egy gyors főzéssel vagy hajmosással , vagy csak itt a gép előtt keresgéléssel, vásárlással ,kapcsolattartással töltöm ki a reggelem , miután a Lilit iskolába indítom, mert reggelizés közben még átbeszéljük, melyik órán írnak dogát, mitől fél jobban, mikor szorítsak neki:)a reggelije és a tízórai készítése után , szép napot kívánva neki.tehát itt van egy órám, mert most-már nem kell begyújtani, az sok időt elvett a reggelekből, bár gyorsan megoldom , mert 12 lapát szén után jön a 3 lapát fa , és az olaj, majd meggyújtom egy kis papírral, és már ég is , de mire átöltözök, és kimosakodok, úgy már sok idő összesen. Meg már a hólapátolás sincs ,mert akkor mire beértem már mindig ébren volt a kicsi lányom, most-már azért napközben 15 fok körül, van bár húsvétkor szállingózott, a hó de azért takarítani nem kellett:)
Szóval szépen ébred , és szopizik, utána felöltözés és egy kis reggelizés következik, ami hol valami gyümölcsös tejpép, hol joghurt, de a túrókrém, is képbe szokott kerülni, aztán ha nagyon igyekszem és csak fél 10 kor kezdek dolgozni, akkor kimegyünk az udvarra játszani a házikóban kukucsost, vagy elsétálni az imádott Ebu kutyushoz, vagy a kis triciklit tologatja , és már itt is a vendég .
Az üzletben a kabátvetés után, a hintába teszem , és Bogyó és Babóca mesét néz, közben eszeget ezt -azt , pl. kölesgolyót , babakekszet, babapiskótát ez a legújabb, most vettem neki először , vagy csirkemell sonkát kockázok, és kiflivel azt majszolja , mindig enne , a kis édesem,de szoktam még Cini Minis müzlit is adni, neki. Ezzel úgy fél órát elvan , majd amikor már unja, az egy helyben ülést átteszem a játszóba, persze ez attól is függ ,hogy éppen kezet vagy lábat csinálok, mert ha lábat akkor mellénk teszem a járókába,és a következő egy - másfél órát játékkal tölti, közben persze megbeszéljük, hol a napocska a járókán, vagy a maci, autó , szív és különféle figurák, vagy megkérem mutassa meg az okos fejecskéjét, vagy a kezét ,lábát, pociját, mert ezeket tudja. A játszóban , ahol annyi játék van, hogy a pesti vendég azt mondta, hogy a játszóházban ahová járnak, ott nincs ennyi játék, ott a cicát szoktuk keresni, a Micimackót meghancúrozza a nyuszit fel húzza, felmászik a székre és a játszóasztalra is szépen eljátszik, azért is veszek meg minden játékot, de főleg a Fisher price gyűjteményt gyarapítom. Hétvégén itt a miklósi bababörzén is eladtam a babazongorát, és vettem rajta , másik 3 fisheres játékot , de kettő éppen utazik valahol, így azokkal most 35 re , bővül a készlet:)
|
Április 7 . |
A játék után, kikísérve a vendéget, integetünk neki, és ismét pár perclevegőzés következik, megnézem a postaládát, amit édesen tud , hogy hol van mutatja mikor mondom, hogy megnézzük, mit hozott a postásbácsi, majd Málna keresztbe -kasul, járja az udvart. de ekkor már mindjárt dél van , irány befele szundi, megmosakodunk , a szobába érve tisztába teszem , előveszem a cumit és a pelust rápillantok az ágyára , hogy rendben van e ha elalszik a kezembe ,várja az ágyikója :)és már veszem is az ölembe és 5-10 perc szopi után cumival, az ágyába beteszem ,hasra fordul és nem kell két perc, de maximum 5 és már aluszikál is, imádom érte:)
Most ez az én időm, van fél órám:)
Eszem , megnézem a gépen, ha várok valami levelet , vagy a Málnának előveszem a fagyasztóból a délutáni hamikáját , hogyha felébred ne ezzel töltsem a rövid időt ,utána fel tudok készülni a következő vendégre , előveszem a kelléket hozzá, és már csenget is , hamar elszalad a két óra, amíg a vendéggel vagyok, mert 3 óra körül ébredezik is a Málnácskám, sietek be hozzá, mert addig az ágyába van , ugyan a Lili rá tud nézni, ha valamit szeretne, de nem szokta kivenni.
Megetetem vagy azzal amit én készítek , de elő fordul olyan is , hogy bébiétel kerül a kislányom elé, amit nagyon szeret , bevágja hamar az egy üveggel , és ismét az udvaron kötünk ki, várva a 4 órási vendéget ., majd megérkezésekor ismét a játszó következik, de jobb idő , és egy kicsit több biztonsággal való járás után, ilyenkor fogom kint hagyni, hiszen elkészült a kerítés az üzlet előtt és a nyáron már ki is fogja élvezni a csúszdát a házikót, bár most is nagyon szereti, de bővítem majd igény szerint homokozóval , meg a medencével.
Munka után , jöhet egy kis séta , vagy biciklizés ,eddigre elfáradt annyira , hogy babakocsiban el van, pihenget, de el nem aludna semmiért ,csak így jól elvan, közben esetleg megeszik egy banán vagy almát , de ezeket inkább az üzletben délután szeretem odaadni ,ilyenkor már van hogy a cumit is odaadom neki annyira el szokott anyátlanodni ,pedig volna dolgom pl. mosogatnék, mert azt nem szoktam megcsinálni mikor alszik ilyenkor meg már szeretnék vele lenni, megnézegetjük a kutyákat , meg kimegyünk a játszóra vagy a bíróságnál beszélgetünk egy kicsit , korabeli gyerekek szüleivel, amíg Ő szépen elfigyelgeti a többi gyerkőcöt, tologatják egymás járgányait , aranyosan játszanak együtt . Szeretem, ha biciklizni , vagy ha sétálni megyünk a Lili is elkísér, mert ilyenkor jókat tudunk beszélgetni, vagy csak hülyülni:) ,majd hazaérve vacsora , itt az általam főzött tejberizs , vagy a májas kenyér , de a jó estét tejpépeket sem veti meg a kicsikém , és jöhet de ekkor már 8 óra a meztelenkedés, közben szépen segít helyére tenni a játékot, ha kérem szépen oda adja oda viszi a helyére a ládába , ha kész mehetünk fürdeni:)
|
Édesek:)
Í234 |
Pancsolás közben, ha maradt egy kis hamika ott elfogy a játék hevében , nagyon szeret felállni és megmutatni a kék macit a tusfürdőjén hosszas rábeszélésre szokott csak ismét leülni, de most-már nagyon boldog ha megdicsérem , ha jól ,ügyesen csinál valamit ,így szívesen teljesíti, amikor megkérem , hogy csücsüljön vissza a vízben mert , ha elcsúszik megüti magát , pedig ilyenkor már fáradt hogy jól viselkedjen:), de mégis nagy élvezettel áll fel , és csücsül vissza, majd várja a dicséretét, imádja búborékfújást, tapsol neki , és szinte el sem pukkant még mindegyik, kéri a következőt, mindent megértett, szinte mindent megértek. A fürdés végeztével kipakoljuk a játékokat a vízből, sőt inkább a Málna , mert én kérem tőle , hogy a csillagot tegyük a helyére, meg a labdikat és a hápit is , majd ismét nagyon örül, a dicséretnek, mert boldog vagyok ügyes és megdicsérem .
Kiveszem a vízből, integet a pancsi-játékoknak, aztán megnézzük, a Málnát a tükörben és már kapcsolja is le a villanyt.
A pelenkázóra érve , a vitaminját kéri és adom amíg megtörölgettem szopogatja a Cebiont, és nagyon szerettem, ha épp reklám, megy a tv--be , mert akkor azt elhallgatja , mert ilyenkor már minden türelem elfogy , és sírna, ha nem villám gyorsan énekelés közbe pelenkáznám, öltöztetném pizsibe, .
Nagyon édes ahogy kéri , hogy énekeljek, az mondja az apja, hogy nincs még egy ember a földön aki így mozgatja a kis testét, fekve riszál:)
A sok Micimackós, nyuszis , énekeim mellé, mosta "csip-csip csókát" vezettem be , de már a második mondat után, hajtja a tyúkokat.
A villanyoltás után tv fényénél kezdek szoptatni, imádom nézni a megnyugvó kicsikémet , de aztán 3-4 perc múlva kikapcsolom a tv.t és kb. 10 perc szopizás után, szinte kéri , hogy adjak neki cumit, és tegyem be az ágyacskájába, oldalra fordul és már szundizik is a drága kicsikém .
Imádom , nagyon jó kislány ,azért is írtam ezt a bejegyzést is , hogy most így vagyunk :)