Ma reggel a szokásostól eltérően , sokkal korábban , már háromnegyed 8kor felébredt és fel is állt a Málna , gondoltam gyorsan kiveszem és megszoptatom aztán vissza alszik még , hiszen ilyen fordult már elő. Mikor odaléptem a kiságyához kitörő örömmel, hangos nevetéssel köszöntött , én még mindig bíztam, hogy visszatudom altatni, de Ő nagyon édesen ahogy vettem ki szemlélődik, hogy világos van e már kint ,ezt az elhúzott függönyön az ajtó helyett átszűrődő fényből, és a redőny kicsiny lyukacskáin át világító fényből, fejét hol erre hol arra fordítva állapítja meg ,hogy reggel van, de azért gyorsan bebújva vele az ágyba szoptatni kezdetem és be is csukta a szemét , de aztán mikor jól lakott és ez úgy 6-7 perc lehetett, már ült is fel és mutogatta, hogy húzzam fel a redőnyt , láttam ,hogy teljesen éber, nem volt mit tenni, a szokásos -"Jó reggelt"mondatommal felhúztam a redőnyt , amit mint mindig ma is nagy örömmel vett tudomásul, hogy indulhat a játék:) Visszatettem egy kicsit még az ágyába , hogy pihengessen úgy pizsibe..........
Aztán persze kért be játékot magához, mert olyan aranyosan a tudtomra adja , hogy mit szeretne , mutogatott a kutyusra , hogy azt kéri, aztán így hogy ébren volt 8.17 kor amikor született , így meg tudtam nagyon puszikálni, hogy "Boldog 10. hónapot" ilyenkor elérzékenyülök én is , :(.......... felelevenednek az emlékek,aztán pár perc múlva adtam neki , mert a Lilinek éppen reggel bontottunk cerealst ,3 kis karikát , nagyon szépen elfogyasztotta,és még talán egy órát is eljátszott, az ágyikójába :), mikor aztán felöltöztettem, és a szőnyegen is játszott egy kicsit , közben persze , mert olyan mintegy kis szivacs tanulunk ezt -azt ,mert minden érdekli, de tud már egy csomó mindent , már felsorolni sem lehet , de ha mégis nekiállnék akkor a meglévők, mellé, hogy baba, cica , katica, tapsi-tapsi-, Micimackó tudja még hogy szia, és integet, tudja , hogy kutyus, cin-cin, csillag, kérem szépen és köszönöm, , tessék, imádja a kapcsolót most talán azt tanítottam meg neki, hogy nem szabad a laptophoz hozzá nyúlnia, van neki is játszon azzal, fel tud mászni az ágyunkra és le is tud mászni róla , szépen feláll, és biztonsággal le is ül, gyönyörűen mászik, imádom érte, szuper jól elvan nagyon sokat tud egyedül játszani, itt fent a lakásba,de meg is teszek minden érte, nagyon sok játéka van , mégis van olyan hogy egy egyszerű ajtó nyitogatás -csukogatás jó pár percig figyelmét veszi , az kedvenc távvezérlőről vagy bármi tiltott dologról:) Azért is büszke vagyok rá , mert az egyik vendégemnek már elmúlt 1 éves a kislánya és azt mondja , hogy nemcsak, hogy nem áll még fel, hanem semmi tárgyat fel nem ismer, még nem tanította :(, pedig harmadik gyerkőce .
10 óra körül átmentünk a boltba , úgy hogy vittem a kezembe és a boltnál beletettem a bevásárló kosárba, a bolt előtt megláttuk a Keriék autóját , és nagyon megörülve , kérdeztem a boltba egy eladó csajszit, hogy talán itt a nővérem és sajnos azt mondta ,hogy:" nem még reggel jött a kocsival a Zoli , de aztán el is ment ", nincsenek Keriék:( Megvettük a zsemlét, kiflit, lecsókolbászt, meg ilyeneket, mert a paprikás krumplit fogok főzni. Miután hazaérkeztünk , akkor a gyönyörű verőfényes napsütésben és a + 4 fokba még kint maradva egy kicsit beletettem a kiflijével a kezébe a Málnát a babakocsiba , és addig odahúztam a kazánház elé, amíg kb. 10 perc alatt begyújtottam , most már ezt is bírom , ennyi idő és egész nap jó idő van bent ,szinte rá sem nézek. Bejöttünk a lakásba és evéshez készültünk csirkemellsonkát kapott, sajttal és a kiflivel, amíg a banános zabpelyhet megfőztem neki, szépen megette aztán amíg főztem kicsit mászkálgatott ide oda , nagyon szereti tologatni a járássegítős kompját :
meg a járássegítő oroszlánját:
aztán pihenés képpen olvas:
és egy kicsit hintázik :
Ennyi játéktól jól elfáradt , szólt is , hogy álmos ezért megszoptattam és háromnegyed 12kor már aluszikált is
Nem sokáig volt nyugalom, mert másfél óra múlva már ébredezett is :
Ilyenkor amikor dolgozom, van hogy háromnegyed órát is az ágyba marad, de most hogy bent vagyok inkább ki vettem , mert elővettem az ablakból a Keriék által hozott mikuláscsomagot, mert a mandarin már nincs a helyzet magaslatán, nagy csörgedezésre nagy örömmel válaszolva kicsomagoltam egy pillecukrot:
Miközben ezzel mokólgattunk, megérkezett isiből Lili, aki pár mondattal elmesélte , hogy éppen ma mi történt , hogy készültek a farsangra táncot próbáltak 4órába , és hogy egy szuper 5-ös kémia dolgozatot kapott ki, nagyon örülök neki:)
A Lili is megpuszikálta a hófordulós hugát:)
és Málna meg is látogatta Lilit a szobájában:
Aztán visszajött játszani:
Hamar el kezdte dörzsölni a szemecskéjét és így jöhetett egy kis paradicsomos burgonya csirkehússal:
Amit jóízűen eszegetett és közben a bébiételes üvegen előszeretettel mutogatja, hogy hol a baba:)
Öltözés és irány az alvás ,mint minden délutáni szunya a babakocsiba a levegőn, és a Lili is indult a konfirmációs előkészítőre , így elkísértük az utca végére egy jó kis beszélgetés , és az alvás reményében, az alvás kimaradt:), jöttünk visszafele ,mikor látom, hogy megérkezett a vendég a Málna ébren, de nagyon kedvesen felajánlotta, hogy akkor addig szaunázik egyet , addig majdcsak elalszik, de azért rákérdezek telefonon a Atira , hogy hol , jár hátha jön haza :)és igen azt mondja , hogy most rakta ki a főnöke a Csillag utca sarkán, mert most gyalog jár mert nincs pénz benzinre ,mert 425 .- 1 liter benzin::(,de mi meg elindultunk elé sétálni, és nagyon jó volt, visszafele el aludt én meg amíg dolgoztam addig apa volt a Málnával , és én meg mikor feljöttem, akkor Ő elment anyukájához, én meg megettem a Málnát egy Joghurtos epres tejpéppel a Cin-cines tányérból:
Következhetett ismét egy kis játék, meztelenkedéssel
Fél 9 körül pedig már mászik is a fürdőszobába pancsizni:
Ott minden játékot , és testrészt elsorolunk tisztálkodás közben, aztán , mikor megunja akkor kéreckedik kifele a vízből, én kiveszem és amíg már ott guggolva törölgetem elköszön a játékoktól és a pancsi víztől , a tükör fele vesszük az írányt és ott megörvendezünk a Málna tükörképnek, majd lekapcsolja a villanyt a fürdőszobából kifele, a szobába pelenkázóra teszem , és már nyújtózkodik is a vitaminjáért ugyanis amíg pelenkázom öltöztetem ez nagyon jó elfoglaltság hogy szopogatja a c-vitamint az üvegcséből:
Pizsibe bújás után , a villanyoltás következik, és hangos nevetéssel bújik bele a ruhámba örülve , hogy hamikázhat tejcit ,mikor jóllakik és böfizik, akkor már csak egy 20perces mellkasomon ringatózás segíti álomországba :) fél 10 körül.
Ilyen is incifinci most a Málna , így sok örömmel és fáradsággal telnek most a napjaink:)
Jó éjt!!!