Csodálatos ahogy az iskolában teljesít, könnyedén az elsők között van.
Nem kell szólnom, ha hazaér az iskolából, hogy lecke írás, magától egyedül előkészíti.
Az osztályban elsőként gyűjtőtte be a 100 csillagot, és az ezzel járó osztályfönöki dícséretett.
Arra is nagyon büszke vagyok, hogy maga körül szép rendet tart, mostmár jó ideje, hogy nincs rendetlenség a szobájában, egyedül tartja rendben a ruháit, hajtogatja, rendezi, az asztala is rendben van.
2 hete egész vasárnap a szobáját takarította, ki rakta azokat a játékokat amivel nem játszik, és várja az új játékait a Jézuskától.
Biztos sok mindent hozz neki, hogy ilyen jó kislány.
Azért is hálás vagyok, hogy olyan kedves, finomodott a megfelelni akararása, eddig akaratos volt, nem szerette a szót fogadást, még egy sapka fehúzáson is össze tudtunk veszni. Mostmár érti, hogy csak azért kérem, hogy sapkát hűzzon, hogy ne fázzon meg. A vastagabb nadrágot, és a pulóvert is azért kell felvenni, de nehezen érti meg.
Vagy én, hogy neki melege van.
Ez az öltözködés amit nagyon tud, hogy mit nem vesz fel, szereti a csajos, de kényelmes ruhákat. Egyedül választja reggel régóta a ruháit, nem vagyok hajlandó konfrontálódni rajta.
Csak ha az egészsége ártalmára történik.
Nagyon szerettem benne, hogy szépen beszél velem, nem beszél vissza, a barátnői pedig igen.
Vidám, jókedvű vicces kislány, amikor pedig szomorú, nagyon gyorsan el tudom oszlatni a roszkedvét, mert nyitott a megbeszélésre.
Közel 9 évesen itt tartunk .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése